Jó irányba megyek? Ezt szeretném? Igazán? Miből látom, érzem, élem, hogy ez számomra a helyes vágány?
S ha már haladsz, ha már rácsatlakoztál egy ütőérre az életedben, kell az engedés is. Tudjad megvárni a dolgok idejét. A kapkodás helyett engedd kibontakozni a dolgaid beérését. Elengedd, ami már visszafog, ami már nem táplál tovább, legyen az bármi, amiben a megszokás már akadályoddá vált.
Emberként időről-időre mindannyian szembenézünk e témákkal. Néha olyan helyzethez ragaszkodunk, ami már nem építő, ahelyett, hogy előre nézve elengednénk. Néha csak farigcsálunk, alakítgatunk, szerepeket játszunk belső iránytű nélkül. Ha hasonlókat tapasztalsz, tudd: ezen megéléseid, sokszor régi, már eltemetett fájdalmakból táplálkoznak, hiányokból gyökereznek.
A táborban van idő arra, hogy megálljunk. Értékeljük, ami van. Erőt merítsünk “velünk egyívásúakból”. Ezen elfogadó közegben leporoljuk , ami idejétmúlt. S egymást támaszul használjuk arra, hogy lendületet vegyünk.