„A mulandóság állandó.”

Sziasztok!
Egy tanmesét küldök szeretettel, egy meditációban találkoztam vele:

“Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy király, aki egyszer így szólt az alattvalóinak: „Drága gyűrűket csináltattam és megvásároltam a világ egyik legszebb gyémántját és szeretnék egy üzenetet elrejteni a gyűrűben. Ez az üzenet a hasznomra kell, hogy váljék válságos időkben és az örököseimet is szolgálnia kell. Egy rövid mondatnak kell lennie, amit a gyűrű gyémántja alá lehet elrejteni.”

Azok, akik a király szavait hallgatták mind nagyon okosak voltak, és mindannyian hosszú szakaszokat tudtak volna írni, de nem egy olyan rövid mondatot, mely 2-3 szónál nem hosszabb, ami válságos időszakokban támaszként szolgálhat. Mindenki törte a fejét, de nem végül nem találtak ki semmit. A királyt egy öreg szolga nevelte fel. A király édesanyja fiatalon hunyt el és az öreg szolga viselte gondját, így hát a szolgát családtagként kezelték.

A király mélységes tiszteletet érzett a szolga iránt, így hát az ő véleményét is kikérte. Az öregember így válaszolt: „ – Nem vagyok sem bölcs, sem tanult, de ismerek egy üzenetet. Az életem során, a palotában töltött éveim alatt mindenféle emberekkel találkoztam és egyszer egy varázslóval ismerkedtem meg, akit az Ön apukája hívott meg. Hálájának jeléül, ezt az üzenetet adta nekem”. Ekkor, az öreg szolga leírt valamit egy darab papírra és odaadta a királynak. „ – Azonban, kérem, ne olvassa el – mondta a szolga a királynak, – hanem tartsa elrejtve a gyűrűben és csak akkor nézze meg, amikor már nincs más választása”.

Kisvártatva ellenségek törtek be a királyságba és a király vesztésre állt. A király lóháton menekülni kényszerült, és az ellenségek üldözőbe vették. A király csak egymaga volt, míg az ellenségei sokan voltak. Egyszer csak egy olyan helyre jutott, ahonnét már nem volt kiút – egy sziklafal állta az útját és a visszafordulni sem tudott – eszébe jutott a gyűrű, elővette és kivette a papírdarabot és elolvasta a rövid üzenetet, ami úgy szólt, hogy: „– Ez is elmúlik”. Mihelyt elolvasta az üzenetet, mélységes nyugalom vett erőt rajta. Eközben az ellenségei eltévedtek az erdőben és a lovaikat már nem lehetett hallani. A király mélységes hálát érzett az öreg szolgálója és a varázsló iránt. Ezek a szavak hihetetlenek voltak. A papírdarabot visszatette a gyűrűbe, a gyémánt alá.

Azon a napon, amikor visszatért a királyságába, mindannyian győzedelmesnek érezték magukat és nagy pompával fogadták őt és a király fantasztikusan érezte magát. Az öreg szolga odaállt a király mellé és azt mondta neki, hogy: „– Ez a pillanat szintén alkalmas arra, hogy ismét rávessen egy pillantást a rejtett üzenetre”. Mire a király azt válaszolta neki, hogy: „– Most, hogy győztem, az emberek ünnepelnek, nem vagyok sem kétségbeesett, sem egy kilátástalan helyzetben, miért is nézném meg az üzenetet?” A szolga így válaszolt: “– Hallgasson rám, ez az üzenet mind a vérzivataros, mind pedig a jó időkben is találó”. A király újra felnyitotta az üzenetet. „- Ez is elmúlik”. A király újra azt a mélységes benső csendet érezte, mint előtte. Bár éppen ünnepelt, a büszkesége és az egója elillant.

A király megértette az üzenetet, megvilágosodott. Az öreg szolga így szólt: „– Emlékszik mindarra, ami magával történt? Semmi sem és egyetlen érzés sem állandó. A jó és a rossz pillanatokat, akárcsak a nappalokat és az éjszakákat, fogadjuk el természetes módon, merthogy az élet természetes részét képezik.”

„A mulandóság állandó”.

Nink Gabriella