Nyomtatás

Bagaméri Zsuzsanna

?A boldogságunk vagy a boldogtalanságunk attól függ, ahogyan az eseményeket fogadjuk, és nem az események természetétől?
/Anthony de Mello/

Bagaméri Zsuzsanna
tanár, mentálhigiénés szakember, pszichodrámavezető


Tanulmányi éveim alatt nagy szerencsémre válogatottan jó tanárok tanítottak és ezért is határoztam el, hogy én is tanár leszek. A hazai középszintű franciaoktatás fellegvárában kezdtem a tanári pályát, azután több közép és felsőfokú intézményben tanítottam. A tanítással párhuzamosan folyamatosan hódoltam két egyformán erős szenvedélyemnek, a pszichológiának és a színjátszásnak, és ez a két szál találkozott számomra össze a pszichorámában. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiénés Képzésén gyakorlatias szemléletű pszichológiát tanultam, illetve elkezdtem egy alapos önismereti munkát, ennek keretében ismerekedtem meg a pszichodráma módszerével. A drámakiképzés egy hosszú érési folyamat, nagyon jó mestereim voltak, akiknek hálásan köszönöm a munkáját. A dráma egy nagyon komoly, csodálatos játék. Azt szeretném, hogy minél többen megismerhessék jótékony hatásait és azt a bensőséges, gyógyító közösség-élményt, amelyet nyújtani tud.