Életmesék a szakember szemével

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

            "Hosszú idő kell utazásomhoz. Hosszú az út is.

            Elindultam az első fénysugár kocsiján, folytattam utam világok sivatag pusztaságán át s otthagytam lábam nyomát nem egy álló és bolygó csillagon.

            A legmesszebb út az, amelyen az ember legközelebb jut önmagához s a legbonyolodottabb gyakorlat, mely egy hang legtökéletesebb egyszerűségéhez vezet.  A vándornak előbb minden idegen ajtón kopogtatnia kell, amíg elér sajátjához, s az egész külső világot be kell barangolnunk, hogy végül eljuthassunk szívünk legbensőbb szentélyéhez"

 

/Rabindranath Tagore/

 

 

A költő az idézetet nem a kamaszkorról írta. Azért választottam mégis ide, mert jól emlékszem, ez a keresés, amelyről szavai szólnak, a kamaszkorban indul. Felfedezni a világot, hogy benne megtalálhassuk önmagunkat. Gyermekből felnőtté válni, áthaladni a hídon, mely az egymástól oly távol eső gyermekkort és felnőttkort összeköti, azon a hídon, melyen ha áthaladunk, valódi átalakuláson kell keresztül mennünk, s amelyen körülnézve sokszor szédítő a világ tágassága, az alattunk tátongó mélység, és néha megrendítő az egyedüllét. Távolodni a gyermektől, az elengedés fájdalmával, és közeledni a felnőtthöz, akivé válunk majd. Átváltozni, közben megismerni a világot, tágasságát, szabadságunkat, lehetőségeinket, és mindezen tapasztalatszerzés közben meglátni, felfedezni önmagunkat mások szemében, így önmagunkra találni.

 

A kamasznak egyszerre kell megbirkóznia teste átalakulásával, lelki változásaival és új feladataival.  A testi változás gyorsan, hirtelen zajlik le, a lelki változások bonyolult és elhúzódó folyamatok, a felnőtt szerepek elsajátítása pedig rendkívül bonyolulttá és eléggé kiszámíthatatlanná vált folyton változó társadalmunkban. Mára már antropológiai közhellyé vált a tény, hogy a kamaszkor bonyolult társadalmunk és összetett szerepeink miatt ilyen hosszú, zaklatott és konfliktusokkal terhelt időszak. A természeti népeknél a megfelelő kor elérésekor a gyermeket az idősebbek egyszerűen felkészítik a felnőtt szerepekre és beavatási szertartásokon keresztül átvezetik őket  a felnőttségbe, új szerepeikbe.

 

A serdülőkor életfeladatai között van az érzelmi leválás a szülőkről, a képessé válás az intim társas kapcsolatra, a pályaválasztás, és a felnőtt szerepek, a felnőtt identitás kialakítása. A kamasznak helyet kell találnia kortársai között, és végül majd fel kell építenie saját értékrendjét és világképét is. Mindez szélsőséges érzelmi viharokat kelt. Egymást váltják a mindenhatóság érzései (?ide nekem a világot, majd én megmutatom!?) és a kezelhetetlenül nagynak érzett feladatok által okozott szorongás. Amikor a család és a gondoskodó anya már akadályt jelent a felnőtté válásban, de még nincsen más kapaszkodó és az üresség, a szomorúság és a gyász érzéseit éli meg a kamasz.

 

Vörös felhők járnak az égen,

vörös bor van kupámban régen.

Miért várom, vágyom a végem?

Vörös felhők járnak az égen.

 

/Hakusu Kitahara: Vörös ? Kosztolányi Dezső ford.)

 

A mélyről felkavarodó szélsőséges érzelmek, a családtól való függetlenedési vágy gyakran konfliktusok provokálásához vezet, a belső bizonytalanság oldásának szükséglete pedig veszélyes kalandokhoz. Amikor a gyermeki világ addigi rendje már eltűnt, a felnőtt világé pedig még elérhetetlennek tűnik a keresés során egy ideig, fontos tudnunk, hogy a gyermekkorból a felnőttségbe vezető híd túloldalára való átjutáshoz szükségszerű az a kusza, kaotikus állapot, amelyen ilyenkor a kamaszok átmennek.  

Bővebben: Bevezető