"kell egy hely..."

Figyelem! Új ablakban nyílik meg. PDFNyomtatásE-mail

Sok igazság van abban, amit a Padlásban Sztevanovity Dusán írt, azaz hogy

?kell egy hely, hol minden szólam hallható, hol minden szellem látható...?

Nekem is szükségem volt egy ilyen csendes, befelé figyelős helyre. Helyre és időre, ahol megállhatok levegőt venni, ahol elmélyülhetek egyfajta belső munkában. Egy hely, ahol biztonságos környezetben tapasztalhatom  meg azokat a lehetőségeket, megoldásokat, melyeket önismerettel, őszinteséggel, a konfliktusokkal való szembenézéssel fedezhetek fel magamnak.

Számomra két év alatt ilyen biztonságos, őszinte hellyé lett a polányi Női Tábor.
táborhely

Csupán néhány nap az év 365 napos forgatagából, nem sok, de arra igenis elegendő, hogy néhány kérdésre választ kapjak magamtól vagy éppen társnőim útkereséséből, belső munkálkodásából.
Néhány nap zavartalan, szakemberek irányította hallgatózás a belső zenébe. Néhány nap biztonságos, megtartó, támogató légkör olyanoktól, akiknek egy-egy pillantásában, mozdulatában felismered a saját utadat is. Egy állomást, ahova éppen tartasz vagy egy másikat, ahol jártál már.
Meditálás, tánc, dráma, festés, rajzolás, percek az osztatlan figyelemre, amikor a dolgok kontúrosabbá vállnak, egyszerűen jobban látszanak, érzem az illatukat, ízüket?
Minden, ami a belső folyamatok megélését, kihelyezését, intrepretálását segítheti.
És ami  a legfontosabb, ebben kalandban nem vagy egyedül!
Olyan társakat adott mellém a jószerencse, akiknek van erejük a saját sorsuk megmunkálása közepette is segítő kezet nyújtani, odafigyelni, csak egyszerűen hallgatni.
A tábori munka, a nyitottság és a tolerancia nagy ajándékot tartogatott a számunkra: a táborban résztvevőkből csoporttá lettünk. Nem mondhatom, hogy csoporttá nőttük ki magunkat, hiszen teljesen magától értetődő, természetes tudás volt  a tábor végén a számunkra, hogy a közös munkának nem ott van  a vége. Nekünk a két terapeuta támogatásával újra találkoznunk kellett.
Csoport vagyunk, olyanok, akik értjük egymás törekvéseit, a magunk tapasztalásaiból bármit felajánlunk a csoportunk tagjainak, és szívesen, minden pironkodás nélkül bármit el tudunk fogadni abból,  amit a másik felajánlani kész.
Kapcsolatunk nem a mindennapokról szól, nem ismerjük egymás szokásait, nem tudjuk, kinek mi a kedvenc étele, de azt igen, hogy mik azok a fókuszpontok, amivel ki-ki  a maga és a családja életét igyekszik méltóvá, élhetővé, hasznossá tenni.
Azért vagyunk egymásnak, hogy  a táboron kívül is évente néhányszor, amikor már túl sok a kérdés, biztonságban tartva egymást utána eredjünk együtt a rejtőzködő fontos dolgoknak.