Az együttlét – áldás, avagy átok? – Antal Diána

Együttlét – áldás, avagy átok?

A jelenlegi járványhelyzet gyökeresen változtatja meg az életünket, mindennapjainkat. Az időnk legnagyobb részét újra közvetlen családtagjainkkal töltjük, akár csak gyermekkorunkban. Nem hagyjuk el az otthonunkat, hogy iskolába, munkába menjünk. Együtt vagyunk. Együtt kell lennünk. Ha tetszik, ha nem. Ha vágyunk rá, ha nem. S ez bizony egyszerre lehet rajtunk áldás és átok is.

Lássuk be, hogy mindez nem könnyű. Egy kapcsolat attól is szép, hogy nem vagyunk sülve-főve együtt, ha pedig mégis, az konfliktusokat szülhet. Attól még, hogy egy család vagyunk, lehetnek eltérő értékeink, eltérő véleményünk és álláspontunk, gondolkozhatunk másként bizonyos dolgokról. Lehetnek különféle szokásaink, melyek a másik számára talán idegesítők, s mi is érezhetjük, hogy nem bírjuk már hallgatni a másikat, hogy nem jutunk vele egyről a kettőre.

Most az átlagosnál is feszültebbek vagyunk, a bizonytalan körülmények olyan terheket rónak ránk, melyeket nem könnyű cipelnünk. Nem látjuk még a járvány végét, ömlenek ránk a felemás információk, s azt sem tudjuk, mi lesz, ha majd egyszer véget ér. S talán különféle módon reagálunk erre a helyzetre. Van, aki a maximumon pörög, kézben tartja a dolgokat, s egy megoldandó problémaként tekint minderre. Van, aki aggódik, betartatja az előírásokat, vizslatja a híreket, s minden energiáját a megelőzésnek szenteli. Van, aki egyszerűen nem tud mit kezdeni a helyzettel, értetlenül áll, s csak elszenvedője az eseményeknek. Van, aki folyton feszült, s az egész világra haragszik, amiért ez történik. S végül van, aki örök optimizmusával bearanyozza a saját, és a környezete életét.

S tudjátok mit?

Erre mindre szükségünk is van.

Sokfélék vagyunk, s pontosan ez által, egymást kiegészítve vagyunk képesek túlélni.

Néhány aranyszabályt viszont be kell tartanunk annak érdekében, hogy az együttlét inkább legyen áldás, mintsem átok.

A kulcsszó pedig: beszélgessünk!