A segítő, mint a Másik ember

A járványhelyzet teremtette túlterheltségben az egészségügyi dolgozók sokszor találkoznak a tehetetlenség és a kiszolgáltatottság érzésével. Így különösen fontossá válik azoknak a területeknek a megtalálása, ahol kompetenciát tud megélni a segítő. A szakemberszerep mellett ­­­­- most, hogy a hozzátartozók személyes támogatása nem elérhető a betegeknek – különösen fontos szerepet kaphat a segítő, mint a másik ember a beteg számára. A másik, aki megszólítja, kérdez tőle, közeledik felé, hozzáér, beavatkozásokat végez el rajta. A másik ember szerepe a beteg éberségi szintjétől függetlenül megvalósul. A beteg individuumként kezelése a verbális kommunikáció használatával kutatások alapján a lélegeztetett betegeknél is segít megőrizni az egyén identitását, csökkenti az izolációt, növeli az önbizalmat, fokozza az optimizmust, és így lerövidítheti a gyógyuláshoz szükséges időtartamot. Ugyanakkor, ha a páciens útja az életből a halál felé vezet, akkor abban tudja segíteni, hogy ezen az úton emberi méltóságát megőrizve tudjon haladni.

A túlterheltségből, kimerültségből  – és lehet, hogy akár a személyes bevonódástól való félelemből – adódóan most kevesebb lehetőség nyílik a személyes odafordulásra, mint korábban.

Talán éppen ezek miatt  is kiemelten fontos a másik emberként megvalósuló jelenlétet kompetenciaként értékelni és kezelni, mivel ez nemcsak a betegre, de a segítőre  – a segítői értékrendjéhez való kapcsolódással – visszafelé is hat.  

A Stess and Fear: Clinical Implications for Providers and Patients (in the Time of COVID-19 and Beyond) című szakcikket is felhasználva összegyűjtöttük a kapcsolat megteremtésének legalapvetőbb formáit, amelyek alkalmazhatók még intenzív osztályon ellátott, szedált betegek esetében is. A túlterheltségből, kimerültségből, időhiányból adódóan lehet, hogy ezek az alábbiakban felsorolt kapcsolódási formák nem minden közeledéskor valósíthatók meg a maguk teljességében, de ha naponta akár egy is megvalósul közülük, akkor azon a napon a beteg már megélte a találkozás élményét egy másik emberrel.

  • A beteg saját nevének használata
  • Bemutatkozás a betegnek – ki az, akivel a maszk mögött találkozik
  • Jó reggelt – szép napot – jó éjszakát kívánni a betegnek
  • A beteg észlelhető vagy sejthető érzéseinek elismerése és elfogadása (pl. félelem, szorongás, nyugtalanság esetén) – „Félelmetes lehet ez a beavatkozás Józsi bácsinak, igyekszem, hogy gyorsan túl legyen rajta!”
  • Vizsgálat, beavatkozás végzésekor az adott vizsgálat és az ezzel kapcsolatosan várható érzetek megnevezése, vagy akár a vizsgálat céljának rövid elmagyarázása – „Marika, le kell szívnom a váladékot a tubusból, hogy könnyebben tudjon lélegezni, ez átmenetileg kellemetlen lehet.”
  • A „kérem” és „köszönöm” használata a vizsgálatok végzésekor
  • Mindennapi, nem egészséggel kapcsolatos információk megosztása a beteggel (pl. milyen nap van, milyen idő van stb.)
  • A hozzátartozóktól érkezett üzenetek átadása

Lélegeztetett, szedált betegek egyéniségként tekintésének megőrzésében segíthet a fenti cikkben említett „Ismerj meg – kártya”, amelyet szintén fel lehet használni a kommunikációban. Amennyiben az ellátó osztály megvalósíthatónak tartja a kártya kihelyezését a betegágy mellé, hozzátartozók bevonásával kitölthető és használható.

Elkészítettük a cikkben említett kártya alapján egy rövidített, könnyen befogadható magyar változatot:

Dr. Vincze Diána és a Lélekzug önkéntesei az egészségügyi dolgozókért