A járvány ajándékai-Családunk új arcai

A koronavírussal együtt járó karanténban olyan oldalukról ismerhetjük meg a velünk egy fedél alatt élőket, amit korábban nem tapasztaltunk, nem tapasztalhattunk meg. Elgondolkoztató, hogy még azokról a legközelebbi hozzátartózóinkról is tanulhatunk valami újat, akikről azt gondoljuk, hogy már mindent tudunk – bármikor történhet valami meglepő, vicces, váratlan fordulat. 

Apa képes elaludni a konferenciahívás közben? Anya mindig dúdol valamit, miközben tereget? A kistesó hihetetlenül szúrós szemekkel és a szüleinket megszégyenítő szigorúsággal képes ránk szólni, hogy ne telefonozzunk a vacsoraasztalnál, amúgy meg egyre ügyesebb az Uno-ban? 

Lehet, hogy a szürke hétköznapokban ezekre az apróságokra nem is figyelnénk, de így, hogy ennyit és ilyen intenzíven együtt vagyunk, még ezek is feltűnnek. Reggel nem kell kapkodva készülődni, az egész család ráérősen, pizsamában ülhet le reggelizni, új szabályok léphettek érvénybe, mióta itthon vagyunk. És talán ebben az új rendszerben több lehetőség kínálkozik arra, hogy elmélyült beszélgetéseket folytassunk egymással, egész estés társascsatákat vívjunk, vagy csak együtt legyünk – úgy, ahogy eddig még sosem – a közösség, az együttlét öröméért. 

Lehet, hogy apa egyszercsak előkapja a sarokban porosodó gitárját, anyáról kiderül, hogy verhetetlen ország-városban, a tesó pedig olyan poénokkal rukkol elő, hogy a hasunkat fogjuk a nevetéstől. 

Bár kétségtelen, hogy könnyen egymás agyára tudunk menni a házi karanténban, azért érdemes eljátszani a gondolattal minden nap: vajon tanultam ma valami újat a családtagjaimról?

                                                                                                          /Nádasi Zsuzsi/